Cikkek
Egyebek
Egyéb írások - Novellák
A csoda
A körülötte lévő táj fagyos volt és a csillogó hótól káprázott a szeme. Így azt sem vette észre, hogy következő lépésével eléri a gödör szélét.
Az esés után feleszmélve körülnézett. Túl mély árokba került, így elsőre látta, hogy önerőből nem tud onnan kikerülni. Tudta, hogy a környéken nem nagyon járnak, mivel túlságosan kiesik a falu vonzásából, de mivel neki a szomszéd fenyvesbe kellett volna eljutnia az erdészházhoz, hát arra indult el.
Az elején még volt kedve nevetni a kiskorában oly sokszor hallott tanulságos mesén, mely egy bizonyos békáról, tejről, valamint tejfölről szól. Kedvtelve hógolyókat formázott, és próbálta velük eltalálni a lyuk fölé magasodó tölgyfa ágait. Tíz dobásából, ha egy sikeres volt, ráadásul a környék összes megbúvó madarát sikerült elijesztenie. Még az is eszébe jutott, hogy hóembert építsen, persze répa, szén, seprű és fazék nélkül, amin megint jót derült.
A második órában már fázott, hiába kapta fel reggel a legmelegebb gúnyáját, ebben a helyzetben már az sem segített. Próbált egy kicsit tornázni, hogy felmelegítse vérét, de pár perc után abbahagyta, túlságosan kimerítette. Arra gondolt, hogy szülei csak pár óra múlva kezdenek el idegeskedni, hiszen normális tempóban négy óra alatt odaér a házhoz. Addigra meg is fagyhat ebben a hidegben.
Kicsit éhes is lett, de egy pár szem dión kívül nem talált semmit a zsebében. Annyi ereje sem maradt, hogy azokat kézzel feltörje. Csönd volt. Szinte élvezte is.
A harmadik óra vége felé csak állt, nekidőlve a falnak, zsibbadt volt, ujjai végét olyan melegnek érezte, mintha égetnék. Lassan forogtak a gondolatai, szinte önkívületben. Próbált emlékezet frissítő számolást végezni, de önkéntelenül is életének legfontosabb élményei jutottak eszébe.
Iskola, ballagás, első autóvezetés, szerelmek. Tudatos énje már feladta, nem is próbált tovább küzdeni. Lecsúszott a fal mellett, guggolásba ereszkedett.
Hideg volt, nagyon hideg. Lassan szemerkélni kezdett a hó, apró pelyhekben megtapadt az ágakon. Csönd; a végtelen, most már rémisztő csönd. Ez a vég - gondolta.
Tán fél órára rá arra eszmélt, hogy a gödör tetejéről egy dörmögő hang szólongatja. Nehezére esett felemelni a fejét, szinte ólomsúlyú volt. Amit meglátott, az maga volt a csoda, a remény, a hihetetlen. A Mikulás szólongatta.
Ahogy mindig is elképzelte: idős, kerek arcú bácsi, nagy fehér szakállal, piros bundában. Ez hihetetlen. Utoljára hat éves korában hitte el a Mikulás mesét. De most itt van, az a lényeg, hogy meg fog menekülni.
A saját ágyában észlelt fel újra, meleg volt, égető meleg, bizsergett minden porcikája. Első kérdése az volt, hogy hol van a Mikulás?
Szülei aggódva néztek össze, anyja szipogva fordult el az ágytól. Apja kedvesen megsimogatta homlokát, de nem szólt.
Nem hiszik, hogy a Mikulással találkozott. Pedig ott volt, látta, és abban a pillanatban hitte is. És ettől végtelenül boldognak, megkönnyebbültnek érezte magát.
Megmenekült, meleg van, lassan enni is kap, a Csoda pedig létezik.
2000. november 15.
Az esés után feleszmélve körülnézett. Túl mély árokba került, így elsőre látta, hogy önerőből nem tud onnan kikerülni. Tudta, hogy a környéken nem nagyon járnak, mivel túlságosan kiesik a falu vonzásából, de mivel neki a szomszéd fenyvesbe kellett volna eljutnia az erdészházhoz, hát arra indult el.
Az elején még volt kedve nevetni a kiskorában oly sokszor hallott tanulságos mesén, mely egy bizonyos békáról, tejről, valamint tejfölről szól. Kedvtelve hógolyókat formázott, és próbálta velük eltalálni a lyuk fölé magasodó tölgyfa ágait. Tíz dobásából, ha egy sikeres volt, ráadásul a környék összes megbúvó madarát sikerült elijesztenie. Még az is eszébe jutott, hogy hóembert építsen, persze répa, szén, seprű és fazék nélkül, amin megint jót derült.
A második órában már fázott, hiába kapta fel reggel a legmelegebb gúnyáját, ebben a helyzetben már az sem segített. Próbált egy kicsit tornázni, hogy felmelegítse vérét, de pár perc után abbahagyta, túlságosan kimerítette. Arra gondolt, hogy szülei csak pár óra múlva kezdenek el idegeskedni, hiszen normális tempóban négy óra alatt odaér a házhoz. Addigra meg is fagyhat ebben a hidegben.
Kicsit éhes is lett, de egy pár szem dión kívül nem talált semmit a zsebében. Annyi ereje sem maradt, hogy azokat kézzel feltörje. Csönd volt. Szinte élvezte is.
A harmadik óra vége felé csak állt, nekidőlve a falnak, zsibbadt volt, ujjai végét olyan melegnek érezte, mintha égetnék. Lassan forogtak a gondolatai, szinte önkívületben. Próbált emlékezet frissítő számolást végezni, de önkéntelenül is életének legfontosabb élményei jutottak eszébe.
Iskola, ballagás, első autóvezetés, szerelmek. Tudatos énje már feladta, nem is próbált tovább küzdeni. Lecsúszott a fal mellett, guggolásba ereszkedett.
Hideg volt, nagyon hideg. Lassan szemerkélni kezdett a hó, apró pelyhekben megtapadt az ágakon. Csönd; a végtelen, most már rémisztő csönd. Ez a vég - gondolta.
Tán fél órára rá arra eszmélt, hogy a gödör tetejéről egy dörmögő hang szólongatja. Nehezére esett felemelni a fejét, szinte ólomsúlyú volt. Amit meglátott, az maga volt a csoda, a remény, a hihetetlen. A Mikulás szólongatta.
Ahogy mindig is elképzelte: idős, kerek arcú bácsi, nagy fehér szakállal, piros bundában. Ez hihetetlen. Utoljára hat éves korában hitte el a Mikulás mesét. De most itt van, az a lényeg, hogy meg fog menekülni.
A saját ágyában észlelt fel újra, meleg volt, égető meleg, bizsergett minden porcikája. Első kérdése az volt, hogy hol van a Mikulás?
Szülei aggódva néztek össze, anyja szipogva fordult el az ágytól. Apja kedvesen megsimogatta homlokát, de nem szólt.
Nem hiszik, hogy a Mikulással találkozott. Pedig ott volt, látta, és abban a pillanatban hitte is. És ettől végtelenül boldognak, megkönnyebbültnek érezte magát.
Megmenekült, meleg van, lassan enni is kap, a Csoda pedig létezik.
2000. november 15.
főoldalra
alkotásokhoz
Utoljára frissítve: 2007.01.01.
főoldalra
alkotásokhoz
